Skoči na glavno vsebino
Select Page

2017. március 14-én a magyar nemzeti ünnep alkalmából kúlturnapot szerveztünk. Az első két tanítási órán műhelymunkát végeztek. A magyar nemzeti ünnep alkalmából iskolánk és a tagiskolák 1., 2. és 3. osztály tanulói valamint tanárai egybegyültünk, hogy ismerkedjünk a márciusi forradalom eseményeivel és a legnagyobb magyar költővel, Petőfi Sándorral. A tanárnő bemutatta Petőfi Sándor: Anyám tyúkja című versét. A beszélgetés után műhelymunka következett három csoportban. A gyerekek reprodukálták a meghallgatott verset, majd egymásnak bemutatták munkájukat.

A 2. harmad tanulói a bevezető részben összefoglalták ismereteiket az 1848/49-es szabadságharcról, Petőfi Sándorról, a magyar huszárokról. Megismertek egy történelmi eseményt bemutató szöveget: Bem apó kisdobosa. Ezzel a történettel kapcsolatosan csoportokban dolgoztak: megfogalmazták a szöveg lényegét képek segítségével, jellemezték a főszereplőket, kellékeket készítettek: huszárkalapot, dobot. A végén egyik csoport dramatizálta a történetet.

A 7., 8. és a 9. osztályos tanulók Deák Kristóf Oszkár-díjas filmjét (MINDENKI) tekintették meg és elemezték. Ez a film az idei kiosztáson a “legjobb rövidfilm” kategóriában nyerte el a világ legrangosabb filmművészeti díját.

Azután mindnyájan elutaztunk Lendvára a KÁI-k központi ünnepélyére. Fényképeinket megtekinthetik a galériában.

Dostopnost