Skoči na glavno vsebino
Select Page

Szombaton, május 11-én a pártosfalvi KÁI 1. és 2. harmad tanulói, valamint a hodosi területi iskola tanulóival együtt gyalogtúrán vettünk részt. A túra hossza 10 km volt, és Szerdahelytől az erdőn keresztül egészen Alsójánosfalváig vezetett. Alsójánosfa és Berkeháza között megcsodálhattunk egy szavascsaládot. Útunkat tovább a »Koča na samem« elhaladtával egészen a dombtetőig folytattuk, ahol elfogyasztottuk a már jól megérdemelt uzsonnánkat. Az uzsona elfogyasztása után utunkat Selo irányába vettük, ahol betekintést nyertünk a »Rotunda« belsejébe, hiszen nagy meglepetésünkre, és a tervezettek ellenére, a restaurátor beengedett bennünket, hogy megcsodálhattuk a freskókat. Ezután, hálás köszönetet mondva a restaurátor nagylelkűségének, utunkat visszafelé vettük az iskolához, ahová már nagyon fáradtan, de elégedetten érkeztünk, hiszen elegett tettünk a túrának, amelyet Miha sporttanár készített a sportnapra. Pillanatképek a galériában.

Dostopnost