Skoči na glavno vsebino
Select Page

A Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskolában a kézzel írás hete keretében (2022.1.17-1.21.) műhelymunkákat szerveztünk, amelyekkel igyekeztünk hangsúlyozni a kézzel írás fontosságát, bemutatni, milyen különbözőek lehetnek a kézzel írások, mennyire figyelmesnek kell lennünk, hogy valamit olvashatóan írunk le, valamint mennyivel több fáradságra van szükség, hogy valamit kézzel írunk le, összehasonlítva a számítógépen való írással.

A 6., 7., 8. és 9. osztályban műhelymunkát tartottunk. Egy-egy osztályban körülbelül 2 iskolaóráig tartott a foglalkozás. A résztvevők száma összesen 30 volt. A tanulók lelkesedéssel fogtak a munkához, hiszen már előre ismertetve voltak a kézzel írás hetéről. A tanításnál is igyekszünk, hogy a szlovén órákon minél több kézzel való alkotás kerüljön a füzetekbe.

A 6. osztályban a legkedvesebb rajzfilmem témára alkottunk. A tanulók ezzel kapcsolatosan gondolati hálót készítettek. A 7. osztályban a kalligrafikus írással próbálkoztak. Kiválasztottak egy nekik tetsző verset, bármelyik nyelven írottat, majd kalligrafikusan leírták. A 8. osztályban recepteket írtak , így az éttermünk részére ételfélék gazdag választéka jött létre. A 9. osztályban szlovén költők, Tone Pavček, Neža Mauer és Feri Lainšček ismert verseit írtuk le különböző írásokkal: bohoricsica, cirilica, japánul és magyarul.

Számos eredeti írások jöttek létre, amelyek a nyelvek és az írások szokszínűségét ábrázolják. A kézzel írás lehetővé teszi a motorikus ügyesség megőrzését, amely a mai technológia idejében igen fontos. A tanulók a kiválasztott tevékenységek alatt rájöttek a tényre, hogy mikor fognak írni a számítógép billentyűzet segítségével és mikor kézzel. Mindegyik információ és adat, amelyt kézzel írunk le, emlékezetünkben tovább fennmarad. Ez pedig fontos a kitartáshoz, a minél több ötlethez és figyelmességhez, amely így tartósabb lesz.

Černela Lavra, slovén tanárnő

Képek a galériában.

Dostopnost