Select Page

Április 22-ét idén immár 50. éve datáljuk világszerte a Föld Világnapjaként.

Az idei Föld Napjának fő témája az éghajlatváltozással kapcsolatos törekvések, amelyről már sokat tudunk, hiszen ahogy tavaly, idén is sok időt szenteltünk az Ökoiskola tevékenységeire. A tavalyi öko nap témája szintén az éghajlatváltozással volt kapcsolatban. Sok kísérletet végeztünk: ökopapírral, maketttel, színházi játékkal, makrame-vel és még sok minden mással.

Idén otthon vagyunk, de ennek ellenére is megemlékezünk bolygónkra, amely ebben az évben a Covid-19 vírusjárvány közepette áll.

A karantén alatt a Föld napja alkalmából ingyenesen megtekinthetjük  Yann Arthus-Bertrand “Szomjas világ” című rangos dokumentumfilmjét.

A film megtekintéséhek lehetősége 2020. április 17-24-ig.

Melegen ajánlom még a következő öko-mesét, »A Föld belázasodott« címmel.

A legkisebbek elolvashatjátok/ meghallgathatjátok az öko témájú könyvecskéket, amelyek interaktív játékokat és feladatokat kínálnak:

Junior kacsa zöld elképzelése (A. Kokalj: Inspiráló történet Junior kacsáról és barátairól, akik úgy döntenek, hogy valami jót tesznek a környezetért és a jobb jövőért.)

Junior kacsa és a Zöld tó szelleme (J. Vidmar: Tanulságos történet a természet gondozásáról, a jó kapcsolatokról és az egyes gyermekek félelmeiről. Junior kacsa segít a barátainak a valódi barátság kialakításában és a félelmeik leküzdésében, valamint együtt teremtenek tisztább környezetet.)

Kellemes ökonapot kívánok,

Sandra, öko-koordinátor

Dostopnost