Skoči na glavno vsebino
Select Page

A február 8-ai szlovén kultúra napja a szlovén kultúra központi ünnepét jelenti. Mindannyiunkban legyen jelen annak az érzése, mennyire fontos egy nemzet számára a kultúra, a megőrzéséhez szükséges módok keresése. A pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskolában is számos tevékenységet szerveztünk a kultúra napjának ünneplése alkalmából, amelyekkel megmutatták a tanulók művészi adottságaikat és felelevenítették kulturális ismereteiket.

A 6., 7., 8. és 9. osztályosok a kulturális nap elején megtekintették a Csipkerózsika című balett előadást, amelynek segítségével megismerték a balettet mint érzelmi, színpadi táncot, ahol a balett-táncosok érdekes koreográfián keresztül megtanulják mozgás segítségével elmesélni a történetet. A balett előadás rövid átbeszélése után a tanulók különböző tevékenységeknek láttak neki. A 6. osztályosok »Az én falum« címmel tevékenykedtek. A tanulók csoportokban dolgoztak és így készítették el Pártosfalva makettjét, a falu történelmének bemutatását, illetve különböző történeteket és verseket alkottak.

A 7. osztályban »Megzenésített nap« címmel dolgoztak. Először átgondolták a saját napjukat, mi minden történik velük egy nap, majd ezeket a benyomásokat és érzéseket próbálták dalba megfogalmazni. Számos feljegyzés keletkezett és ezek közül kettőt hangszerek segítségével meg is zenésítettek.

A 8. osztályban a szlovén kultúra kutatásával foglakoztak »A szlovén kultúra online kvíz« címmel. A tanulók először a szlovén kultúra kifejezésének módjait (zene és tánc, irodalom, vizuális művészet, film és színház) böngészték, felelevenítették ismereteiket az építészeti látnivalókról és a kultúra alakjairól, majd egy 20 kérdés-válaszból álló online kvízt készítettek a Kahoot segítségével.

A 9. osztály tanulói »Ebben a világban élek …« címmel alkottak. Az alkotási ihlet fő kiindulópontja Karel Destovnik Kajuh és az ő ismert verse Bosa pojdiva, dekle obsorej volt. A tanulók alaposan elemezték a verset, majd különböző szövegtípusok alkotásába kezdtek, ahol a költő, műfordító és nemzeti hős születésének 100. évfordulóján elsősorban a nemzet és a haza szeretetével kapcsolatos témára összpontosítottak.

A kultúra világában gyakran felmerül a kérdés, hogy elég érettek vagyunk-e ahhoz, hogy megértsük Prešeren szerepét a szlovén nép és nyelv fejlődése szempontjából, illetve a kultúra fontosságát teljes mértékben ismerjük. A tanulók saját gondolkodásukkal, munkáikkal és nem utolsósorban az adott feladatok megoldásának módszereivel bizonyították, hogy koruknak megfelelően ki tudják mutatni tiszteletüket és megfelelő hozzáállásukat kulturális személyiségeink és a szlovén kultúra iránt.

Lavra Černela, szlovéntanár

Martina Zakocs, magyartanár

Dostopnost