Skoči na glavno vsebino
Select Page

Pénteken, 2023. február 24-én, technikai napom volt. Ez volt ebben a tanévben már a harmadik. Fadobozt készítettem. Reggel a füzetbe elkészítettem a fadoboz tervrajzát. A technika tanteremben felvettem a védőruhát. A tanár úr kiosztotta az előkészített deszkalapokat. Durvára csiszoltam az éleit. Sablon segítségével megrajzoltam a szögek helyét. Fúrógéppel lyukakat fúrtam a szögek helyére és lecsiszoltam a részeket. Ragasztóval összeragasztottam őket, majd kalapáccsal belekalapáltam a szögeket. Ismét lecsiszoltam a félig kész dobozt. Kaptunk még két deszkalapot, egy vékonyabbat, ami kisebb volt és egy vastagabbat, ami nagyobb volt. Bekentem ragasztóval a kisebb deszkalap egyik oldalát és óvatosan ráillesztettem a nagyobbra. Ez lett a doboz teteje, ezért rá is helyeztem, hogy amikor megszárad, jól fedje. A kisebb deszkalapot erősen rányomtam a nagyobbra, hogy jól hozzáragadjon. Végül megszáradt és finomra csiszoltam. A tanár úr pirográfiával a kívánt feliratot égette a dobozom tetejére. Így készült el a fadoboz, amellyel elégedett vagyok.

Lena és Bernát

Dostopnost